Egy kihagyás után rendezték meg ismét a Majsai Sör-fürdő Fesztivált a hétvégén, amelyen az egyik legnagyobb érdeklődést kiváltó esemény a vasárnapi hagyományos fürdő szépe választás volt. Társaságunk több mint egy évtizede támogatója, kiállítója a rendezvénynek és zsűri tagot is delegál. A KB Autoteam Kft. különdíját Kohi Habib, a társaság értékesítője zsűritagként adta át Zádori Antiának (Zsombó). A győztesnek járó koronát Kiss Bianka kapta (Jászszentlászló), míg a Topolyáról érkezett Farkas Karina 2. helyezésével lett az egyik udvarhölgy. A harmadik helyet a Pirtón élő Vincze Szabina, a Kiskunhalasi Vári Szabó István Szakközépiskola tanulója szerezte meg és lett ezzel a másik udvarhölgy.
Nagy hagyománnyal rendelkezik a Majsai Sör-fürdő Fesztivál. Számos program kerül ilyenkor megrendezésre a szomszédos város komplex fürdőjének területén. A színes programok megtekintéséért, a fürdő kínálta lehetőségért Kiskunhalasról és környékéről is rendre elutaznak a kikapcsolódni vágyó emberek. A szépségverseny elsősorban az amatőröknek szól, de ez a közönséget még inkább motiválja a figyelemmel kísérésére. Évről évre részt vesznek halasi és környéki szépségek is a megméretésen, ahogy a Fiat modellek is.
Kovács Iván
Iratkozzon fel és értesüljön elsőként a legfrissebb hírekről, aktuális akciókról a KB Autoteam hírleveiből.
FeliratkozásSikeresen bejelentkezett hozzánk! Rendszerünk egy automata üzenetet küldd 15 percen belül, az Ön által megadott e-mail címre.
Az automata e-mailre kérjük ne válaszoljon, ne írjon!
Amennyiben az e-mail nem érkezne meg, kérjük ellenőrizze a Spam mappát és amennyiben ott sem található az üzenet, akkor vegye fel velünk a kapcsolatot telefonon keresztül.
Köszönöttel,
a KBAutoTeam csapata