Huszonhetedik Fiat modelljét vette át Kovács Gyula augusztus 18-án, a KB Autoteam Kft. Fiat Márkakereskedés autószalonjában. Vékony Melinda kereskedésvezető egy vadonatúj fehér Fiat Doblo Cargo SX 1.6 Mjet kishaszongépjármvűvet adott át a Kiskunhalason közismert vendéglátós vállalkozónak. Az újautó természetesen a Petőfi u. 7 szám alatt található Tiszti Klub Étterem vezetőjének vállalkozói járműflottáját erősíti majd, és azonnal munkába állt.
Jó kedélyű anekdotázással kezdődött augusztus, talán legforróbb csütörtökjén a KB Autoteam Kft. Keceli út 19-23. szám alatt található Fiat Márkakereskedésében az autó átadása, amely egy törzsügyféllel, Kovács Gyulával folyt. A kiskunhalasi vendéglátós emlékezett vissza az első autóvásárlására, amely huszonéve történt, még a KB Autoteam létrejöttének legelején.
A Tibi kínálta fel (a társaság ügyvezető tulajdonosa Juhász Tibor, szerk.), hogy az aktuális szállítási gondom oldjam meg az egyik bemutató autójukkal, ami történetesen egy Fiat Doblo volt. Beleültem, aztán ki sem szálltam belőle, mert megvettem. Nekem is abban az időszakban indult a vendéglátós vállalkozásom és egy strapabíró, ár-érték arányban megfizethető modell kellett, aminek a Doblo mesze eleget tett. Persze az üzletben az Autoteam műszaki biztonságot nyújtó szervizháttere is szerepet játszott. A furgon rakterét a szakmámhoz igazítva egy belső béléssel elláttuk és sokáig jól szolgálta a vállalkozói teendőim. Azóta együtt dolgozunk az Autoteam-mel és ez már a 27. Fiat, amit átvettem – mondta az étteremvezető.
Vékony Melinda mosolyogva hallgatta a történetet. A KB Autoteam Fiat Márkakereskedés értékesítési vezetője félszavakból megérti magát Gyulával. A sok-sok autóátadás, a szerviz és garancia ügyekben történt több évtizedes együttműködésünk alapos és kölcsönös tiszteletet, hasznos, baráti kapcsolatot eredményezett. Tudom, hogy milyen autó kell a Gyulának, a vállalkozásának és megbízik bennünk. A most átadott Fiat Doblo is a vendéglátást szolgálja majd. Fontos, hogy praktikus legyen, alacsony üzemben tartás mellett, megfelelő biztonságot és komfortot biztosítson a használónak a jármű. Ez a Fiat Doblo ilyen modell. Jól felszerelt, nagy, zárt raktérrel rendelkezik, praktikusan alakítható. Azt hiszem, ahogy eddig a korábbi Fiatok, úgy ez a jármű is minden igényt kielégítően szolgálja majd a Tiszti Klub szállítási feladatait – nyilatkozta a kereskedésvezető.
A Fiat Doblo átadása alig vett igénybe negyedórát. Az ügylet inkább a történetek, a múltból előcsalt emlékek örömteli felemlegetésével telt. Kovács Gyulának virággal és figyelmességi ajándékkal köszönte meg Vékony Melinda a márkahűséget, a vásárlást, majd jó utat, balesetmentes közlekedést kívánva engedte útjára törzsügyfelét a Fiat Doblo-val.
Iratkozzon fel és értesüljön elsőként a legfrissebb hírekről, aktuális akciókról a KB Autoteam hírleveiből.
Feliratkozás