Juhász Tibor ügyvezető a tulajdonosi kör nevében évzáró vacsorára hívta meg a társaság munkatársait december 19-én a Sóstó Csárdába. A KB Autoteam Kft.-nél hagyomány az ünnepi hangulatú évzáró és értékelés, amelyet közös vacsorával, aztán munkatársi beszélgetéssel kötnek egybe. Juhász Tibor kiemelkedő évként értékelte 2015-öt, amelyben az alaptevékenység mellett a társaság profiljába vágó, ám egyedi feladatok is terhelték és erősítették a vállalkozást. Bár a végleges számok majd 2016 elején rögzülnek, az látható és elmondható, hogy a 2008-as ágazatot sújtó válság előtti aranykort idéző eredményességre tettek szert.
A jövőt illetően bizakodó kilátásokat fogalmazott meg az ügyvezető, amelyben a mostani piaci trendek tartósságával és a KB Autoteam Kft. feladatokhoz igazodó dinamikus magatartásával, akár jobb esztendő is kerekedhet, mint az idei. Értékelése végén Kellemes Karácsonyi Ünnepeket és Boldog Új Esztendőt kívánt a jelenlévőknek és hozzátartozóiknak, majd az évfordulós dolgozókat ismerte el a cég vezetője. Így jutalomban részesült a karosszériajavító és fényező műhely két munkatársa, Kis Csaba és Petelei Csaba, akik már 15 éve a KB Autoteam Kft. alkalmazásában végzik munkájukat. Az autóértékesítés terén szintén másfél évtizedet töltött el Bogdán Péter a társaságnál. A vezetői értékelést vacsora követte, majd zenés táncos esttel folytatódott.
Kovács Iván
Iratkozzon fel és értesüljön elsőként a legfrissebb hírekről, aktuális akciókról a KB Autoteam hírleveiből.
FeliratkozásSikeresen bejelentkezett hozzánk! Rendszerünk egy automata üzenetet küldd 15 percen belül, az Ön által megadott e-mail címre.
Az automata e-mailre kérjük ne válaszoljon, ne írjon!
Amennyiben az e-mail nem érkezne meg, kérjük ellenőrizze a Spam mappát és amennyiben ott sem található az üzenet, akkor vegye fel velünk a kapcsolatot telefonon keresztül.
Köszönöttel,
a KBAutoTeam csapata