Szombaton a döntőkkel fejeződött be a négy napos Fiat Díjugrató Magyar Bajnokság Bábolnán. Véget ért egy nagy sorozat, hisz a legutóbbi három évben Horváth Balázs PM Jumping Lady-vel nyerte az OB-kat és az érte járó Fiat személyautót. Az egyébként ötszörös kecskeméti bajnok lova sérülése miatt már nem startolt a döntőben, így biztos volt, hogy új bajnokot avatnak Bábolnán 2016-ban. Ott volt viszont sok más kiváló hazai lovas mellett ifj. Szabó Gábor és Timpex Bölcsész. A kettős tényleg nagy évet tudhat magának, hiszen a Budapesti CSIO nagydíj után, a magyar bajnoki döntőt is megnyerték.
A győzelmi trófeát és a vadonatúj Fiat Tipo személygépkocsit Rémi Gábor, az FCA Central and Eastern Europe Kft. kereskedelmi igazgatója adta át, Juhász Tibor, a KB Autoteam Kft. ügyvezetője, egyben a zsűri elnöke kíséretében ifj. Szabó Gábornak. A felnőtteknél két halasi lovas is indult a 20 fős döntő mezőnyében. Mind ketten a középmezőnyben szerepeltek biztató, előrelépés lehetőségét sejtető lovaglással. Végül Füzér Gábor (Kiskunhalasi LTSE) Le Royal-lal dupla hibátlan lovaglással a 7. lett, Fodor Gábor (Equirria LK) Rádiháza-Echoval két akadályveréssel és egy kis időtúllépéssel a 10. lett a döntő napon.
A felnőttek mellett több halasi lovas egyesület utánpótlás sportolója is nyeregbe szállt legnagyobb nemzeti versenyünkön a bajnoki címekért. Közülük az ifjúsági lovasok kategóriájában szereplő Weinhardt Virág (Bognár Jen-Cor) érte el a legjobb egyéni eredményt ezüstérmes helyezésével. Örülhetünk egy csapatezüstnek még, amihez két utánpótlás lovasunk járult hozzá, de több szép lovaglásnak és országos bajnoki helyezésnek is tapsolhattak a Bábolnán lévő halasi lovas szurkolók.
A Kiskunhalasi LTSE lovasa, Weinhardt Virág a verseny során végig kiegyensúlyozottan teljesített és a döntő napján is jól koncentrált a 135 centiméteres akadályokkal nehezített pályán. Füzér Gábor tanítványa két hibátlan pályát ment szombaton Bognár Jen-Cor nyergében és mindössze egy kis időkülönbség miatt csúszott le az aranyról, amit Tóth Boglárka (Claudius), a Prosper LK lovasa vitt el.
A fiatal lovasok döntője is szép halasi eredményt hozott. A Kiskunhalasi LTSE másik utánpótlás lovasa, Füzér Flóra 6. lett Opállal. A döntőben két akadályütéssel szerepelt a 140 cm magasságú pályán a páros. "Opál kissé flegma volt ezen a hétvégén, de azért összeszedtük magunkat. Ilyen komoly magasságon és teherrel még nem sok rutinunk van együtt. Az egyik hiba az enyém volt, a másik az övé. A pálya második felében eléggé tekergett, de sikerült jól bejönni. Örülök a jó helyezésnek"- mondta Füzér Flóra. A számot ifj. Lázár Zoltán Lacrima Di Felicitával nyerte.
A csapatverseny végelszámolásánál is volt remek halasi teljesítmény. Az utánpótlás korosztályok kombinált csapatversenyében, a Máchánszky Gyula régió csapata (vezetője, Füzér Gábor) izgalmas összevetésben lett ezüstérmes Pest Megye I-es csapat mögött. A dél-keleti országrészt képviselő ezüstös csapat tagjai: Ódor Evelin-Babett, Weinhardt Virág-Bognár Jen Cor, Lehotai Máté-Prince és Füzér Flóra-Opál.
KB Autoteam információ
Iratkozzon fel és értesüljön elsőként a legfrissebb hírekről, aktuális akciókról a KB Autoteam hírleveiből.
FeliratkozásSikeresen bejelentkezett hozzánk! Rendszerünk egy automata üzenetet küldd 15 percen belül, az Ön által megadott e-mail címre.
Az automata e-mailre kérjük ne válaszoljon, ne írjon!
Amennyiben az e-mail nem érkezne meg, kérjük ellenőrizze a Spam mappát és amennyiben ott sem található az üzenet, akkor vegye fel velünk a kapcsolatot telefonon keresztül.
Köszönöttel,
a KBAutoTeam csapata