Győztek a lányok Félegyháza ellen

 

Győztek a lányok Félegyháza ellen

A Bács-Kiskun Megyei Női Kézilabda Bajnokság 2014/2015-ös szezon tavaszi fordulóinak első hazai mérkőzésén, vasárnap 16 órakor a Félegyházi KSC-t fogadta a Fiat KB Autoteam SE. A tízszeres megyei bajnok Fiatosok győzelmét nem veszélyeztette a nulla pontos, tizenegyedik helyen álló vendégcsapat. Virág Erika együttese különösebb erőfeszítés nélkül aratott nagygólarányú sikert. KB Autoteam SE - Félegyházi KSC 30-14 (14-7)

A félegyházi csapat szimpatikus nyitottsággal vágott neki a találkozónak és az első negyedórában állta a sarat a nem túl energikus hazai együttessel szemben. A félidő második részében azonban kijött az erőnléti, technikai különbség a Kiskunhalas javára és meggyőző fölénnyel vonultak pihenőre a Fiatosok (14-7). A második félidőben sem hozta lázba az 50 fő közönségét a két csapat, viszont a hazaiak fokozatosan elhúztak és biztosan hozták a papírformaszerű, nagy gólkülönbségű győzelmet.

Virág Erika (edző, KB Autoteam SE): „Idei első hazai mérkőzésünkön inkább szokni kellett a saját csarnok meccshangulatát, hiszen ősszel minden találkozónkat idegenben vívtuk. Ellenfelünk nem késztetett komolyabb erőfeszítésre, igaz két erős játékosuk hiányzott a játékból. A két pont volt a fontos és az megszereztük.”

Árvai Zoltán (edző, Félegyházi KSC): „Nem győzni jöttünk, sokkal inkább gyakorolni. Mind a két félidőben előfordult olyan játék, amelyet, ha állandósítani tudnánk, sokkal eredményesebbek lehetnénk. A Kiskunhalas más játékerőt képvisel, mint mi és ez a különbség a végeredményben meglátszik. Próbálkoztunk és örültünk, ha egy-egy szép akcióval gólt szereztünk. Sajnos ez ennyire volt elég.”

KB Autoteam SE - Félegyházi KSC 30-14 (14-7)

Kiskunhalas, Horváth István Sportcsarnok, 2015. február 22. 16 óra, 50 néző

Mérkőzésvezetők: Bálin Tamás, Szarvas Tamás

Hétméteres: 4/3; 5/2; figyelmeztetés:3/3; kiállítás: 1/5

Gólszerzők:

KB Autoteam SE: Nagy Marianna 7, Sárközi Nóra 1, Rácz Fodor Ágota 4, Ledényi Vivien 2, Szanyi Alida 1, László Krisztina 4/2, Csősz Szilvia 2/1, Dudás Katalin 1, Agócs Erika 1, Makai Katalin 7.

Félegyházi KSC: Péter Ildikó 5, Tarjányi Petra 5/1, Kovács Zsófia 1, Vincze Aranka 1, Gácsi-Kis Gerda 2/1.

Következő mérkőzés: KB Autoteam SE - Petőfi VSE Bácsalmás, 2015. március 1. 16.00 óra, Kiskunhalas, Horváth István Sportcsarnok.

Kép-szöveg: Kovács Iván

Hírlevél

Iratkozzon fel és értesüljön elsőként a legfrissebb hírekről, aktuális akciókról a KB Autoteam hírleveiből.

Feliratkozás
Online bejelentkezés